Hallux valgus
E gyakori, sok ember életét megkeserítő elváltozásra még nem találtak jó magyar nevet. Az öregujj gacsos, azaz befelé, a kisujjak felé fordult helyzetét jelenti.
- Kialakulása
A betegség úgy kezdődik, hogy a harántboltozat lesüllyed, a lábfej szétterül, emiatt az első és második lábközépcsont eltávolodik egymástól. A nagyujj alappercén tapadó erős inak nem rövidülnek meg, ezért az öregujjat alapízületében megtörve, a kettes ujj felé és alá húzzák. A második ujj, helyet adva az öregujjnak, kalapácsujjszerűen deformálódik. - Tünetek
A befelé álló bütyök felett található kis nyáktömlő, a cipő irritációja miatt rendszeresen begyullad, néha el is gennyesedik. (Gyulladásmentes állapotban is igen fájdalmas, hát még ilyenkor.) A gyulladás ráterjedhet a környező csonthártyára. A lesüllyedt harántboltozat miatt a talpon fájdalmas bőrkérgesedés képződik. A kalapácsujj pedig önmagában is szörnyű (l. alább). - Megelőzés
Igen fontos, hogy a hallux valgus és a kalapácsujj a harántboltozat süllyedése miatt jön létre, tehát az idejében alkalmazott talpbetét megelőzi a kialakulását. - Nyomásponti kép
A harántboltozat süllyedése miatt az előláb nem a normális helyen, hanem a III. lábközépcsont fejecsén (1.) és a sarkon támaszkodik a talajra. Emiatt a láb három helyett két ponton fekszik fel a talajra. Ez a bizonytalan talajfogás a lábszár és combizmok korai kifáradását okozza. A boltozat hiánya miatt elveszik a járás rugalmassága, könnyedsége. Ez pl. sportolók esetén különösen zavaróvá válhat. A láb szétterül, vagyis a lábközépcsontok legyezőszerűen eltávolodnak egymástól. Az I. ujj befelé fordul (3.), mivel a rajta tapadó erős ín befelé húzza. A lábujj alapja befelé irányuló göböt (2) képez, amit bütyöknek, hallux valgus-nak nevezünk. - Gyógyítása
A hallux valgus megelőzésében, a már kialakult elváltozás további romlásának megakadályozásában fontos szerepe van a jó talpbetétnek. A talpbetét tartós használata a boltozat regenerálódását eredményezheti. A fixált, elhanyagolt bütykösödés már csak műtéttel korrigálható. A műtét után pedig a talpbetét viselése, mondhatjuk kötelező.