Tanácsok

Gerinctorna

nagy.miklos No Comments
12.jpg

 
 
Bevezetés
 
A szűrővizsgálatok évről-évre jelzik, hogy gyermekeink körében, illetve fiatal felnőttkorban egyre gyakoribb a hanyagtartás, a gerincferdülés.
A gerinc viseli a test súlyát, a megterhelések nagy részét.
A mai fiatalok hamarabb érnek, biológiai fejlődésük felgyorsult, de izomerejük nincs arányban testmagasságuk növekedésével. A mozgásszegény életmód is befolyásolja az izomzat fejlődését. Azáltal, hogy testtartásunk nem megfelelő, kevés fizikai megterhelést bírnak el. Az idő előtti kifáradás miatt szellemi téren sem tudják képességeiket kellőképpen kifejteni.
A mindennapi helytelen testtartások a legveszélyesebbek, mert bizonyos idő után megfordíthatatlanná válhatnak.
Az újszülött gerince csaknem teljesen egyenes, csak a keresztcsont görbült egy kissé. Mozgásfejlődése során a testhelyzet változásaival alakulnak ki fokozatosan a gerinc élettani görbületei. A felnőtt ember gerince a sagittalis síkban oldalról nézve S-alakban görbült. A nyaki szakasz előre domborodó, a háti szakasz hátra, az ágyéki ismét előre és végül a keresztcsonti és farki szakasz ismét hátrafelé görbül.
Álláskor a test viszonylagos stabil helyzetét a testtartás fenntartásában résztvevő izmok működése biztosítja. Az álló helyzetben észlelhető testhelyzetet testtartásnak nevezzük.
A fejletlen izomzatú gyermekeknél sajátságos „hanyag” testtartás alakul ki. A háti szakasz domborulata fokozott, a vállak csapottak, kissé előre esnek, a mellkas lapos, gyakran látható enyhébb mellkas deformitás is. Az ízületek lazák és általában az ízületek fokozott nyújthatósága észlelhető. Ennek az általános ízületi lazaságának a részét képezi a lúdtalp is. A lábízületek lazasága következtében a hossz- és harántboltozat lelapul. Ezek a gyermekek fáradékonyak, tornaórán, sportban nem tudnak megfelelő eredményt elérni. Hanyagtartásnál nincsenek rögzült deformitások, a fokozott gerincgörbület korrigálható.

 

 
 
Gerinctorna
 
Végezzünk törzsdöntést előre!
A gyakorlatokat többször is ismételjük meg!
 
Törökülésben ülve kezünket tegyük a térdünkre.
Először üljünk csúnyán, púposan! Ezután szépen húzzuk ki magunkat.
 
Végezzünk egyenes állásból törzshajlítást előre….
 
…hátra, oldalra, utána pedig törzsdöntéseket!
Végezzük el mindkét irányba!
 
Üljünk le, támaszkodjunk hátul a kezünkkel, majd végezzünk lábemelést felváltva!
 
Fogjuk meg lábszárunkat és próbáljunk úgy előrehajolni, hogy homlokunkkal érintsük a térdünket!
 
Térdelőtámaszban homorítsunk, végezzünk ellentétes kar és láb nyújtást, majd domborítsunk jól a hátunkkal!
13.jpg
Ülésből emelkedjünk fel vízszintesig, kis hidat képezve a hátunkkal! Sétáljunk előre vagy hátra!
Versenyezzünk is egymással!
 
Térdemelésben, nyújtott karokkal felváltva toljuk magunk előtt valamelyik kedvenc játékállatunkat egy szék alá, közben a hátunkkal jól homorítsunk!
15.jpg
A térdünkkel csak akkor lépjünk tovább, amikor már a hasunk majdnem a földet éri.
 
Előredőlve járjunk nyújtott térdekkel. Homorítva, bottal vagy játékkal a hátunkon.
 
Hasonfekvés közben a térdünket hajlítsuk be és fogjuk meg a bokánkat, közben jól homorítsunk!
 
A fejünket, vállunkat, mellkasunkat, combunkat jól felemelve billenjünk előre-hátra!
 
Hasonfekvésben, tarkóra tett karokkal emeljük fel a mellkasunkat a levegőbe beszívással, majd ereszkedjünk le a levegő kifújásával!
 03.jpg
Támaszkodjunk a kezünkön!
Váltott kézzel gurítsuk a labdát vagy dobjuk a babzsákot a kosárba!
 
Üljünk a kosárnak háttal, húzzuk fel a lábunkat!
Hátrahajolva próbáljuk a labdát illetve a babzsákokat a kosárba ejteni. Versenyezhetünk is!
 
Feküdjünk a labdára úgy, hogy a labda a lapockánk alatt legyen. Hajlítsuk be a lábunkat, karunk legyen oldalsó középtartásban! Óvatosan, hogy a labda el ne guruljon, görgessük jobbra-balra, majd fölfelé-lefelé!
 
Ülésben hajoljunk előre, gurítsuk a labdát a combotoktól a lábujjunkig!
 
Üljünk olyan széles terpeszben, amilyenben csak tudunk! Többször hajoljunk előre, feküdjünk le a földre a lábaink közé!
 
A földön lévő lufit kezünkre támaszkodva próbáljuk minél messzebbre fújni!
 
Sétáljunk fejtetőn egy könyvvel!
Vigyázzunk, le ne essen! Egyenletes lépésekkel, egyenes testtartással járjunk!
 
Üljünk törökülésbe, egymásnak háttal!
A botot fogjuk meg mindketten a vállainknál. A hátunkat támasszuk össze! A botot emeljük magasabbra, közben homorítsunk! Homorítás közben nézzünk a botra, ekkor lélegezzünk be, karleengedéskor pedig fújjuk ki a levegőt!
 
Helyezkedjünk el hasonfekvésben! Nyújtott karokkal fogjuk meg a botot, majd emeljük fel, közben homorítsunk, a karokat nyújtsuk!
 11.jpg
Háttal egymásnak a kezünkkel hátranyúlva fogjuk meg a botot! Mindketten egyszerre lépjünk nagy támadóállásba, dőljünk előre és húzzuk ellenkező irányba a botot!
 
Egymással szemben lábujjhegyen ütögessük a labdát egymásnak! Nyújtózzunk minél magasabbra.
 
Háttal állva egymásnak kötelet is húzhatunk! A hátunkkal jól homorítsunk!
 
Álljunk szemben egymással karikafogás közben! Lépegessünk hátrafelé addig, amíg annyira eltávolodunk egymástól, hogy törzsdöntéssel nyújtott karokkal állunk.
Visszasétálva ismét emelkedjünk fel!
 
Egymás mellé állva fogjunk közre egy karikát! Lábainkkal lépjünk nagy támadóállásba oldalt és hajoljunk egymás felé!
Visszalépéskor a karikát engedjük le! Helycserével ismételjétek többször a gyakorlatot!
 
Álljunk háttal egymásnak! A karunk legyen magas tartásban, közben tartsunk egy karikát! Kis lépésekkel lépjünk mindketten egyszerre előre és nézzünk fel a karikára, a hát homorításával!
 
Lépjünk vissza, a karikát engedjük le a vállunkig! Homorításkor vegyünk nagy levegőt, visszalépésnél pedig fújjuk ki!
 
Álljunk egymással szemben! Kézfogással illesszük a lábujjhegyeinket egymáshoz és a testünket jól feszítsük hátra! Egyikőnk guggoljon le, a másik pedig nyújtott lábbal dőljön hátra, utána szerepcsere.
 
Álljunk egymás mögé! A fej fölött adogassuk a labdát egymásnak. A mellkassal jól domborítsunk és nézzünk a labda után!
 
Szemben állva, kezünkkel támaszkodjunk egymás vállára, végezzünk törzsdöntést előre! A hátunk legyen vízszintes, a fejünket emeljük fel! Járjunk apró lépésekkel és nyújtott lábbal!
 
Üljünk egymással szembe terpeszülésbe és a talpunkat támasszuk össze! Előrehajlás közben fogjuk meg egymás kezét! Egyikőnk egyenes háttal dőljön hátra és húzza magával a másikat, ezután fordítva is ismételjük többször a gyakorlatot!
 
Térdelőtámaszban, nyújtott karokkal, fejjel gurítsuk egymásnak a labdát!
 14.jpg
Álljunk nagy terpeszbe kis lépésnyi távolságban egymásnak háttal! Hajoljunk előre és adogassuk a labdát hátra a lábunk között! Ha távolabb állunk egymástól, akkor adogatás helyett dobhatjuk is a labdát!
 
Hasaljunk le a szék mellé! A korábban összegyűjtött játékokat adogassuk át egyik oldalról a másikra! Ugyanezt próbáljátok meg ülve, háttal a széknek! A mellkasunkkal jól domborítsunk!
 
Hasonfekvésben egyik karon támaszkodva váltott kézzel érintsük össze kezeinket, majd fordítva ugyanez.
 
Labdán egyensúlyozva húzzuk ki magunkat, majd ejtsük le a vállakat!
 
Végezzünk hátegyenesítést térdtámasszal 10-ig, majd hajoljunk előre enyhén hajlított térdekkel, lazítsunk!
 
Társatok fogja meg bokátokat, kéztámasszal haladjunk előre-hátra, jobbra-balra. „Talicskázzunk”!
 
Háttal egymásnak a karunkat fűzzük egymásba! Az egyikünk hajoljon előre, emelje a hátára a másikat, majd engedje vissza! Utána a másik hajoljon előre, hátra a párjával. Nagyon jó hátegyenesítő és ügyességfejlesztő gyakorlat. Végezzük el többször egymás után!
 
Álljunk egy lábon! Testsúlyunkat helyezzük egyik lábról a másikra!
 
Álljunk mérlegállásban, 10-ig számolva tartsuk!
 
EGÉSZSÉGÜNKRE
 
ÚSSZUNK RENDSZERESEN
 
 
Az úszás tökéletes sport, mert a test teljes izomzatát egyidejűleg és részarányosan foglalkoztatja.
 
A tornagyakorlatok mellé feltétlenül ajánlott a rendszeres úszás!
 

 

rendszeres testmozgás

nagy.miklos No Comments

A rendszeres testmozgás az egészséges életmód egyik legfontosabb alapja, mely segít egészségünk megőrzésében, meghosszabbítja az életet.

A sportolás fokozza a tüdő befogadóképességét, így a légzés mélyebb lesz, több oxigén jut el életfontosságú szerveinkhez. Erősíti a szívet, így hatékonyabban tud dolgozni. Így javul az erőnlét, az állóképesség, az ember fizikai-szellemi teljesítőképessége és a betegségekkel szembeni ellenálló képessége.

A sport a mozgást harmonikusabbá, a reflexeket gyorsabbá teszi. Elégeti az energiát, így segít az elhízás megelőzésében, illetve leküzdésében. A sportok nagy része nemcsak a szervezet harmonikus fejlődését segíti, hanem alkalmas az önfegyelem és az akaraterő fejlesztésére is.

A testmozgás javítja a közérzetet, erősíti az önbizalmat, segít leküzdeni a stresszt.

 

Mennyit és hogyan mozogjunk?

Napi legalább fél óra közepes intenzitású „aerob” testmozgás javasolt a hét legtöbb napján. Ilyen például a kerékpározás, úszás, ocogás, labdajátékok, gimnasztika, evezés stb., amit hetente kétszer izomerősítés egészíthet ki.

A rendszeres testmozgásra a sportok mellett a kertészkedés, kiadós séta, lift helyett lépcső használata is alkalmas.

Érdemes olyan testmozgást választani, ami örömet okoz. Társaságban – családtagokkal vagy barátokkal közösen – kellemesebb időtöltést jelenthet az együttes mozgás.

Nagyon fontos az egyéni igényekhez szabott testmozgás-terv felállítása. Figyelembe kell venni az életkort, az életmódot, az időbeosztást, az egészségi állapotot és az edzettségi állapotot! Válasszon olyan programot, amely elég erőteljes ahhoz, hogy megizzassza, és megdolgoztassa szívét, de soha ne erőltesse meg magát annyira, hogy a rosszullét környékezze! Aki beteg, orvosi ellenőrzés mellett mozogjon!

 

Szívünk és ereink védelmében

A testmozgás hiánya a szív- és érrendszeri betegségek korai kialakulásához vezethet, ugyanakkor a rendszeres testmozgás meghosszabbítja az életet.

Napi fél óra testmozgás, jótékony hatású az érelmeszesedésre, csökkenti a szív és érrendszeri kockázatot, és javítja a kondíciót.

A rendszeres testmozgás – az egészséges étrend mellett – segít megtartani a testsúlyt, megelőzni az elhízást és ezzel a 2. típusú cukorbetegség kialakulását, valamint csökkenti a magas vérnyomás és a koszorúér-betegségek kialakulását. A vérzsírokra gyakorolt jótékony hatását elsősorban a sikeres fogyókúra részekén fejti ki: emeli a védőhatású HDL-szintet, és csökkenti a káros trigliceridszintet.

 

Testmozgás és fogyókúra

Ha valaki túlsúlyos, és fogyókúrázni szeretne, annak a szakember bevonásával megtervezett diéta mellet – még több testmozgásra van szüksége.

Azok a magas vérnyomás betegségben és/vagy cukorbetegségben szenvedő emberek, akik súlyfölösleggel küszködnek, számíthatnak rá, hogy a sikeres fogyókúra a vérnyomásukat és a vércukorszintjüket is csökkenti. Mindezek mellett természetesen az orvos által beállított gyógyszeres kezelést is folytatni kell, amíg az orvos másképpen nem rendeli.

 

A testmozgás erősíti a csontjainkat, segíti ízületeink mozgékonyságát

Minden lépéssel erősödik a csontozat. Ha nem terheljük a csontjainkat, kimosódnak belőlük az ásványi anyagok.

A rendszeresen megmozgatott ízületek megőrzik erejüket és mozgékonyságukat, így csak később jelentkeznek bennük az öregedéssel együtt járó tünetek: az elhasználódás és a kopás.

A rendszeres testmozgás emeli a csontok ásványianyag-tartalmát, különösen serdülőkor előtt, tehát ezek a fiatalok nagyobb csontsűrűséggel indulnak felnőtt korukban. A felnőtt korban – beleértve az idős kort is – végzett rendszeres testmozgás segít megtartani a már elért csontsűrűséget, így csökkenti a csontritkulás (oszteoporózis) kialakulásának esélyét és mértékét.

egészséges táplálkozás

nagy.miklos No Comments

Az egészséges táplálkozás azt jelenti, hogy le kell mondanunk kedvenc, megszokott ételeinkről?

Nem, nem kell lemondani egyetlen ételről sem, de oda kell figyelni a mennyiségre: vannak élelmiszerek, amelyek segítik a szervezet tápellátását, ezekből érdemes többet fogyasztani: de vannak olyan ételek illetve ételösszetevők is, amelyek kifejezetten károsak a szervezet egészséges, egyensúlyának fenntartására. Ezekből az ételekből is fogyaszthatunk, csak ritkábban, mértékkel, keveset.

 

Az egészséges táplálkozás legtöbbször a sok zöldséget, gyümölcsöt részesíti előnyben a zsíros, húsos, megszokott magyaros ételekkel szemben. Mit tegyünk, ha mi egyszerűen nem szeretjük a zöldségételeket?

Az egészséges táplálkozás lényege éppen az, hogy nem kell lemondanunk semmiről sem: ehetünk húst, ehetjük a megszokott ételeinket, csak mértékkel. Próbáljuk meg változatosabban, többféle élelmiszerből összeállítani étrendünket, kóstoljunk meg más ételeket is az eddig megszokottak mellett. Az ízlés megszokás dolga: lehet, hogy olyan új ételekre találunk kísérletezéseink során, amelyek éppolyan finomak, mint amit eddig ettünk, csak egészségesek is.

 

A napi rohanás mellett nekem nincs időm odafigyelni arra, hogy mit eszem, és a kalóriákat és tápértékeket számoljam. Mit tehetek ilyenkor?

Egyen lassan, kényelmesen, soha ne rohanjon közben: a munkája nem lehet fontosabb saját egészségénél. A jóllakottság érzése nem rögtön evés után, vagy evés közben jelentkezik, hanem akár 15-20 perc is eltelhet addig, míg a szervezet azt jelzi, „elég”. Aki gyorsan eszik, annak szervezete nem képes jelezni a túlzott energia bevitelt, így többet eszik, mint amennyire a szervezetnek szüksége van. Ez pedig elhízáshoz vezethet.

 

A legtöbb helyen azt olvasni, hogy naponta legalább 2 liter folyadékra van szüksége a szervezetnek. Mit tegyünk akkor, ha egyszerűen nem vagyunk szomjasak?

Ne csak akkor igyunk, amikor szomjasak vagyunk. Figyeljünk oda, hogy rendszeresen és módszeresen fogyasszunk folyadékot, akkor is ha nem vagyunk szomjasak. Tűzzünk ki magunk elé célokat: nyissunk ki például egy palack vizet, tegyük magunk mellé munka közben, és döntsük el, „ezt napközben megiszom”. Az sem mindegy, hogy mit iszunk, kerüljük az alkoholos vagy cukrozott folyadék fogyasztását, a napi folyadékpótlás biztosítására a legalkalmasabb a jó minőségű víz és ásványvíz, de a gyümölcsökből és zöldségekből cukor hozzáadása nélkül készült ivólevek is jó hatással vannak a szervezetre.

 

Mit együnk akkor, ha eddig nem mozogtunk, és most is nehezen mozgunk? Lehet, hogy nekem már késő elkezdeni?

A testmozgást sohasem késő elkezdeni: A középkorúak vagy idősebbek számára sem késő változtatni az életmódjukon. De fontos, hogy tartsuk be a fokozatosság elvét: a mozgás ne megerőltető legyen, hanem örömforrás, jóleső érzés. Válasszon olyan mozgást, amelyet szívesen végez. Sétáljon, gyalogoljon a szabadban, de a tánc is alkalmas erre, hogy kellemes mozgásélményben legyen része. Ha csak ennyit megtesz, hogy a munkahelyről naponta hazasétál autózás vagy tömegközlekedés helyett, már sokat tett egészségéért.

 

Én azért nem járok szűrővizsgálatokra, mert félek, felfedeznek valami rendellenességet. Addig jó, míg nem tudjuk, mi a bajunk….

Nagyon sokan gondolkodnak így, de ez az „inkább ne derüljön ki” gondolkodás nagyon káros. „Jobb félni, mint megijedni.” A legtöbb betegség ma már gyógyítható, ha idejekorán felfedezik. De ha homokba dugjuk a fejünket, nem megyünk el vizsgálatokra, és későn fedezik fel a betegségünket, esélyt sem adunk magunknak és családunknak, hogy életben maradjunk. Ne attól féljünk, ami kiderülhet, mert az gyógyítható. Félnünk attól kell, amit elleplezünk magunk elől, és már késő segíteni magunkon.

Tudta-e Ön

nagy.miklos No Comments

 

Tudta-e Ön, hogy

  • …az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a fizikai aktivitás hiánya évente 2 millió halálesethez vezet?
  • …rendszeres testmozgással és egészséges táplálkozással a 2-es típusú cukorbetegség csaknem 60 %-a megelőzhető?
  • …már heti 3*20 percnyi testmozgással is megalapozhatja jó kondícióját?
  • …a rendszeres testmozgás sokat segít abban, hogy jobban aludjon, frissebben ébredjen, és javítja a koncentrációs képességet is?
  • …rendszeres testmozgással és egészséges táplálkozással a daganatos betegségek egyharmada megelőzhető, és kisebb az esélye a depresszió kialakulásának is?
  • …a finomlisztből előállított készítményekben 10-50%-kal kevesebb vitamin van, mint a korpát is tartalmazókban?
  • …a zöldségek túlfőzésénél vagy túlsütésénél az egyes vitaminok mennyisége 10-50%-kal is csökkenhet.
  • …a normális csonttömeg az első harminc évben alakul ki, ezért különösen fontos, hogy a gyermekek, serdülők naponta fogyasszanak tejet és tejterméket?
  • …fél liter tej fedezi a napi kalciumszükségletünk 60-70 százalékát, 5 dkg sajt pedig egyötödét?
  • …a húsokból és húskészítményekből a vas igen jó arányban szívódik del?
  • …a napi B12-vitaminszükséglet mintegy 70%-a húsokkal és húskészítményekkel kerül a szervezetbe?
  • …a belsőségek közül kiemelkedően értékes táplálék a máj, hiszen vitaminokban, ásványi anyagokban nagyon gazdag, de fogyasztása csak 10-14 naponként ajánlott.
  • …a halak fehérjetartalma megegyezik a húsokéval, így az egészséges táplálkozásban kiemelkedően fontos szerepük van.
  • …a hidegtengeri halak húsában levő zsírsavak segítenek a vérrögképződés és a rendetlen szívműködés kialakulásának meggátlásában, és erősítik a szervezetet védő immunrendszer működését.
  • …a zsiradékokból kapja a szervezet a nélkülözhetetlen zsírsavakat, emellett egyes vitaminok felszívódásához is szükség van rájuk, de Magyarországon a férfiak mintegy kétszer, a nők másfélszer annyi zsiradékot fogyasztanak naponta, mint amennyi szükséges lenne, ami igen nagy veszélyt jelent az érelmeszesedés kialakulásában.
  • …az átlagos koleszterinszint 10 százalékos növekedése egy lakosságcsoportban a szívinfarktusok számának 20-25 százalékos növekedését eredményezhetik.
  • …a túlzott konyhasóbevitellel jelentősen fokozódik a magas vérnyomás, valamint a csontritkulás kialakulásának veszélye?
  • …Magyarországon a férfiak átlagosan négyszer, a nők háromszor annyi sót fogyasztanak, mint a mennyi elegendő lenne a szervezet számára?
  • …a természetes forrásokból (tej, gyümölcsök, egyes zöldség- és főzelékfélék) származó cukor mennyisége elegendő az ember számára, így közvetlen cukortartalmú édességek és italok nem segítik a szervezet tápellátást.

Homeopatia

nagy.miklos No Comments

Nem gyógyító eljárás a homeopátia

 

A WHO nyilvánosságra hozott véleménye szerint, a homeopátia nem alkalmas a súlyos, szervi betegségek gyógyítására.

A német Samuel Hahnemann 1800 táján önmagán tapasztalta, hogy a malária kezelésére használt kinin a betegség tüneteit gerjeszti. Úgy gondolta, ha valamilyen anyag valamiféle betegség tüneteit okozza, az kis adagban a kórt is képes gyógyítani. Az elv már a régi görögöknél is létezett. A „hasonlót hasonlóval kezelj” gondolatot a német orvos úgy vizsgálta, hogy önmagának, családtagjainak adott különféle anyagokat, és ha valamelyik például fejfájást okozott, akkor azt a fejfájás megszüntetésére igyekezett fölhasználni. 

A másik alapelv, hogy a hatóanyag mind jobban felhígítva lesz minél hatékonyabb, ezért a homeopátiás szerekből olyan hígítások készülnek, amelyekben csak néhány molekula lehet a tényleges gyógyszerből, sőt a víz is hatásos, ha kapcsolatba került a gyógyító molekulával, mert az a víz „emlékezik”. Több, megfelelően ellenőrzött tudományos vizsgálat bizonyította, hogy a homeopátia csak annyira hatásos, amennyire a hatóanyagot nem tartalmazó, placebo készítmények megszüntetik a panaszokat, ha a beteg hisz bennük.

Az angol BBC4 televízió egyenes adásban sugározta azt a milliók által követett kísérletben, amely alátámasztotta, hogy a homeopátia valójában nem létező gyógymód, de továbbra is vannak hívői világszerte. 

Nemrég az ausztráliai bíróság több év börtönre ítélte azt a házaspárt, amelyik kisbabáját – aki korszerű gyógykezeléssel gyógyítható lett volna – kizárólag homeopátiás szerekkel kezelte, és a gyerek meghalt. Többféle, sok panaszt okozó, de halálhoz nem vezető kórban – mint az ízületi betegségek, fejfájás – sokfelé adnak homeopátiás készítményeket, és a betegek egy része javul is, de szervi betegségek kezelésére a WHO ezt a módszert nem javasolja.

Vitamin, immunerősítés

nagy.miklos No Comments

Vitamin és immunerősítő készítmények

Az alábbiakban (a teljesség igénye nélkül) összegyűjtöttük azokat a gyógyszertárakban kapható vitaminokat, amelyeket kifejezetten gyerekeknek vagy kismamáknak ajánlanak immunerősítőként.

Apróságoknak

Cebion cseppek

C-vitamin hiánya által okozott betegségek (hurutos, náthás megbetegedések, influenza, skorbut) esetében ajánlott.

Csecsemőkortól adható, adagolása 1 éves korig napi 6-8 csepp, kisgyerekeknek 10 csepp, iskolásoknak és felnőtteknek 15-20 csepp.

Cebion 2x multi

1 éves kortól adható, multivitaminokat, ásványi anyagokat és inulint tartalmazó étrend kiegészítő, immunerősítő szirup.

Adagolása: 1-3 éves korig napi 2,5 ml, 4-10 éves korig napi 5 ml; 11-14 éves korban napi 10 ml.

Vitacolan

1 éves kortól adható multivitamin-készítmény, szirup formájában.

Adagolása: csecsemőknek és gyermekeknek naponta 5 ml, serdülőkortól naponta 10 ml, vízzel, teával hígítva.

Béres-cseppek

10 kg-os súlytól adható (terhesség alatt is szedhető), nyomelemeket és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény az immunrendszer erősítésére, vitaminhiány pótlására.

Adagolása: 10-20 kg testsúly esetén napi 2×5 csepp, 20-40 kg testsúly esetén napi 2×10 csepp, 40 kg felett napi 2×20 csepp.

Polyvitaplex Junior szirup

1 éves kortól adható, vitaminhiány kezelésére, kimerültségre, megelőzésre szolgáló multivitamin készítmény.

Adagolása: 1-3 éves korig napi 5 ml, 4-6 éves korig napi 2×5 ml, 7-14 éves korig napi 3x 5ml.

 

Gyógynövények

Echinacin szirup

2 éves kortól adható, bíbor kasvirág kivonatát tartalmazó, alkoholmentes növényi eredetű készítmény az immunrendszer erősítésére, légúti fertőzések megelőzésére.

Adagolása: 2-5 éves korig 3×2,5 ml naponta, 6-12 éves korig 2×5 ml naponta.

A bíbor kasvirág kivonatának különböző változatai az alkoholos odatú Echinacea cseppek (adagolása felnőtteknek:3×20 csepp); a Dr. Theiss Echinacea csepp (adagolása felnőtteknek:3×20 csepp) és az Echinacea tabletta (adagolása felnőtteknek napi 2×1 tabletta). 8 hétnél tovább nem javasolt a szedésük, inkább kúraszerűen alkalmazhatók.

Telma filteres teakeverék

Biborkasvirág, csalán, citromfű, lyukaslevelű orbáncfű, festőmályva virág, hibiszkusz keveréke fertőzés, influenza, túlterhelt, illetve betegség utáni állapotokra.

Alkymer kapszula

Immunerősítő cápamájolaj és alkilglicerol kivonattal. Adagolása felnőtteknek napi 2×1-2 kapszula.

Allice kapszula

Vöröshagyma és szójaolaj egy-egy arányú keveréke, amely gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatása révén csökkenti a légúti megbetegedések kialakulásának veszélyét. Csecsemőknek nem, kisgyerekeknek orvossal való egyeztetés mellett adható.
Adagolása felnőtteknek  napi 3×1 kapszula.

Homoktövismagolaj-kapszula

Hatása fokozza a szervezet ellenálló képességét. Szedése javasolt étvágytalanság, fertőzésveszély, pl. influenza, járvány idején, legyengült fizikai és szellemi állapotban, lábadozás időszakában.

Propolisz tabletta

Felső légúti megbetegedések, szájüregi és torokgyulladás megelőzése, gyomor-, bél-, húgy-, ivarrendszerben fellépő gyulladások kezelésére, a szervezet ellenállóképességének erősítésére.


Gyógyszerek

Ribomunyl granulátum

Elsősorban légúti megbetegedések megelőzésére, kúraszerűen. Csak vényre kapható gyógyszer. Terhességben, szoptatásban nincsenek adatok a mellékhatásairól.
Adagolás: az első hónapban hetente 4 napon át 3 hétig, a következő 5 hónap során 4 napon át havonta.

IRS19 orrspray 

Megelőzés céljából két hétig naponta kétszer kell az orrba permetezni.

Broncho-Waxom  kapszula vagy por

Elsősorban légúti megbetegedések megelőzésére és immunerősítésre, kúraszerűen alkalmazható gyógyszer. Csak vényre kapható.

Adagolása havonta 10 egymást követő napon napi 1kapszula,  három hónapon keresztül.


Általános multivitamin-készítmények


Actival

Supradin

Centrum

Vitalin

Gyógyszerbeadás

nagy.miklos No Comments

Hogy lehet beadni a gyógyszert nagyobb csecsemőnek, kisdednek?
A gyógyszerek – főleg az antibiotikumok kifejezetten rossz ízűek, bár a gyógyszergyárak mindent megpróbálnak, hogy a szirupok nagy molekulájú adalékanyagaival körbevegyék a gyógyszer molekulákat, így csökkentve a gyógyszer kellemetlen ízét. (Ez sokszor azzal a következménnyel is jár, hogy nem is a gyógyszer hatóanyagára, hanem az adalékanyagára válik allergiássá a gyermek és néhány napos gyógyszerszedés után a bőrén kiütések jelenhetnek meg.) Ennek ellenére a legtöbb gyógyszer bevétele, különösen az amúgy is nyűgös gyermeknél nagy ellenállásba ütközik. Ilyenkor mérlegelnie kell a szülőnek is, hogy mikor árt kevesebbet a gyermeknek. Akkor, ha megpróbálja – akár erőszakkal is – beadni a gyógyszert, vagy sajnálatból eláll ettől, veszélyeztetve ezzel a gyermek egészségét. Ezért gyakorlati tanács, hogy:
1. Soha ne keverjék el nagyobb mennyiségű ismert étellel, itallal a gyógyszert. Mindig a lehető legkoncentráltabb formában adják be, mert 1 kanálnyit még esetleg sikerül beadni, de a nagyobb mennyiséget biztosan nem fogja megenni. Ráadásul még meg is utálhatja az ismert ételt.
2. Ha ki akarja köpni a gyermek a szájába került gyógyszert – minden „ép eszű” egyébként ezt teszi -, akkor addig ne vegyék ki a szájából a kanalat, míg a hátracsorgó gyógyszert, reflex hatására, le nem nyeli. Célszerű a gyógyszert oldalra, a nyelv mellé beadni, esetleg a gyermek arcára fújhatunk, ami nyelési reflexet szokott kiváltani.
3. Ha nem akarja a száját a továbbiakban kinyitni, akkor segítséggel rá lehet bírni erre, pl. az orr befogásával.
Ezek az eljárások nagyon kegyetlennek tűnhetnek, és nyilván nem is így kell rögtön kezdeni a gyógyszerek beadását, de az ilyen korú gyerekek józan eszére csak ritkán lehet hatni. Az injekció adása sem veszélytelen beavatkozás, és olyan gyermeket még nem láttam, aki örömmel és önként vállalná ezt a gyógyszer bevétele helyett.
Miért nem kaphatja kúp formájában a gyógyszert?
Az antibiotikumok többsége a végbélből nem szívódik fel.
Mit tegyünk, ha a kúp beadása után kakil a gyermek?
Ha láthatóan, azonnal kijött a beadott kúp, akkor kis idő elteltével újra egy teljes adagot kell beadni.
Ha 15-30 perc múlva van széklet, akkor célszerű az eredeti adag felét beadni.
30 perc után általában úgy tekinthető, hogy a gyógyszer nagy része már felszívódott.
Hogy lehet elfelezni a kúpot?
Szükség lehet erre néha, de nem könnyű feladat és igazán pontosan nem is lehet megcsinálni. Gyakorlati tanács, hogy bár a kúpokat jó a hűtőszekrényben tartani, a beadás előtt,  kb. 10 perccel vegyék ki onnan. Így nem lesz annyira kellemetlen a beadása és ha felezni kell (hosszában kell félbe vágni), nem fog törni. A felezéshez forró víz alatt felmelegített kést szoktunk használni.
Hogyan kell beadni a kúpot?
A kúpot óvatosan kell átjuttatni a végbélnyíláson, és teljes terjedelmében át kell jutnia a záróizomzat alkotta gyűrűn. Ehhez egy kis segítség kell. A kúpot adó ujja hegyével segítse át ezen az akadályon, s ekkor a zárógyűrű ismét összehúzódik. Ehhez a művelethez alkalmatlan a hosszú köröm. Erre gondoljanak ! Ezt követően fél percig a farpofákat érdemes összefogni, ez rendszerint megakadályozza, hogy a kúpot azonnal kitolja a beteg, nyűgös gyerek.
Hogy lehet a tablettát összetörni?
Nagyon jó módszer, két egymásba tett kanál között.
Szabad-e az összetört tablettát összekeverni lekvárral, mézzel, sűrű szörppel stb.?
Igen, de gondoljanak arra, hogy ekkor is fennáll a veszély, hogy azt az ételfajtát megutálhatja a gyermek.
Mikor kell adni a szájon keresztül adott gyógyszert, evés előtt vagy után?
Kevés kivételtől eltekintve – ilyenkor az orvos is felhívja a figyelmet erre – evés előtt. Ennek két oka is van, egyrészt a gyógyszerek jobban szívódnak fel, ha éhgyomorra adjuk, másrészt nagyobb a gyógyszer kihányásának a veszélye, ha evés után adjuk. Ráadásul még az elfogyasztott ételt is kihányja a kicsi.  
Gyógyszerek adagolásánál használt mértékegységek
A kanalas gyógyszerek egy részénél az adagolást az orvos nem milliliterben, hanem kk., gyk., ek. formában adja meg. Úgy tapasztalom, hogy ma néha zavar van ezekkel az egységekkel. Van szülő, aki a kávéskanál esetében a mokkás kanálra gondol. A másik probléma, hogy a modern kanalak mérete sem a régi. Ezért, ha a gyermek olyan gyógyszert kapott, amihez mérőpoharat adtak, azt célszerű elmosva eltenni, hogy más gyógyszerek pontos adagolásához is fel tudják használni ill. ennek segítségével meg tudják mérni az otthon használatos kanalak űrmértékét.
1 mk. (mokkás kanál) = 2,5 ml
1 kk. (kávés kanál – angolszász nyelvterületen teás kanál)  = 5 ml, a mai laposabbak általában csak 3 ml-esek !
1 gyk. (gyermek kanál) = 10 ml
1 ek. (evőkanál) = 15 ml
Meddig lehet tárolni, felhasználni a gyógyszereket?
Amikor még kevesebbet kellett fizetni a gyógyszerekért, akkor is luxus volt a maradék gyógyszert kidobni, ma még inkább az. A felbontott gyógyszereket a használati útmutatóban feltüntetett ideig lehet csak felhasználni, ezért a felbontáskor célszerű a dátumot felírni a dobozra.
Beadás előtt mindig győződjenek meg arról, hogy nem járt-e le a gyógyszer ! Ha nincs a dobozon, üvegen lejárati idő, vagy nem tudják biztosan eldönteni annak időpontját, inkább ne használják  a gyógyszert !
Biztonságos, zárható helyen tárolják a gyógyszereket, ahol a gyermekek nem férnek hozzá ! Igaz, hogy a beteg gyermek nehezen veszi be a számára szükséges gyógyszert, de az egészséges, mindenre kíváncsi, sok mindenre képes !