A kisbaba növekedése, fejlődése szédületes ütemben folyik. A harmadik trimeszterben a test mérete arányossá válik a fejhez képest.
A 28. hétre a baba teljesen kifejlődik. Ha most születne, 95 % esélye lenne az életben maradásra, mivel a tüdeje már érett a légzésre, ezzel együtt, szervezete még korántsem elég érett.
Kialakul a gerinc – 33 csigolyából, 150 izületből, 1000 szalagból álló – szerkezete. Kifejlődnek a tüdőben a vérerek és a léghólyagok, elkezdenek kinyílni az orrnyílások. A tüdő erőteljes fejlődése mellett az agy is bekapcsolódik, tevékenységével agyhullámokat kelt, működni kezdenek a látásért és hallásért felelős rendszerek.
A 28. héttől kezdődően a kicsi már felismeri a hangokat, az éles hangok hatására megijedhet. Célszerű nyugtató zenét hallgatni! A szakemberek úgy gondolják, hogy az újszülött kisbabák felismerik és pozitívan reagálnak az anyaméhben hallott zenére. A kutatások megerősítették, hogy a klasszikus zene stimulálja az agy tevékenységét, és többek között, fejleszti a matematikai képességeket.
Edzésben a kis tornász
Az idő múlásával a baba egyre aktívabb, és egyre inkább kitölti a rendelkezésére álló helyet az anyaméhben. Intenzív mozgása a jó egészség jele, ezért bármilyen egyértelmű ritkulásról azonnal értesíteni kell a szülészorvost. Az általános útmutatás szerint a babának kb. tízszer kell mozognia 4 órán belül.
A kényelmes elhelyezkedéshez a baba összegömbölyödik, kezét és lábát összekulcsolja. Ha erre még nem szánta rá magát, hamarosan megfordul úgy, hogy fejjel lefelé foglal helyet, felkészülve a szülésre.
A 29. és 33. hét között az agy nagy iramú fejlődésen megy keresztül és már vezérelni tudja a kezdetleges légzést és szabályozza a testhőmérsékletet. Kialakulnak a barázdák, kiterjesztve az agy felületét és a baba gondolkodási képességét. Ebben az időszakban kell odafigyelni arra, hogy a kismama étrendje telítetlen zsírsavakban gazdag legyen. Ezek az úgynevezett Omega zsírsavak rendkívül fontosak az agy növekedéséhez és fejlődéséhez.
Az egyetlen létfontosságú szerv, amelynek még fejlődésre van szüksége, a tüdő. A 33. héten a baba tüdeje elkezd szörfaktánst termelni (mosószerhabhoz hasonlítható), amely segíti a tüdő növekedését, fokozza ellenálló képességét a nyomással szemben, valamint kilégzéskor nem engedi, hogy az alveolus összeessen.
A magzatvíz mennyisége most éri el a terhesség alatti maximumát, és már nem változik a születésig. A zsírréteg felépítése folytatódik, amitől a baba bőrének vöröses színe rózsaszínné változik.
Már nagy, de még nagyobb lesz
A 34. hétre a babák átlagos hossza közel 46 cm, súlyuk pedig kb. 2500 gr. A bőr rózsaszínűvé változik, az izmok jól fejlettek. A kicsi most már különbséget tud tenni a sötét és a világos között, és tud pislogni.
Most, hogy nagyobb, kevesebb helye van mozogni, de nagy ügyességre tesz szert a forgolódásban. A fej már elhelyezkedett (lefelé) készen állva a szülésre. Az idegrendszer éretté vált, számos reflex működik, amely képessé teszi arra, hogy küzdeni tudjon, amikor megszületik.
A baba elkezd úgy reagálni, mint egy újszülött, ébrenlét alatt kinyitja szemeit, alváskor becsukja. Az éles kis körmök már végignőttek az ujjain.
Az utolsó előkészületek
A kisbaba az utolsó két hónapban minden valószínűség szerint megduplázza a súlyát, és az utolsó négy hétben napi 50 grammal gyarapodik. A belekben nagyobb mennyiségű magzatszurok (az első bélmozgás terméke) gyűlik össze. A lanugo, a bőrét beborító puha testszőrzet eltűnik.
Az újszülött kisbabák átlagos méretei 3-4 kg, és 51 cm. Érdekes módon csak minden huszadik baba születik a kiírt napon. Ha nem érkezik pontosan, akkor nem szabad aggódni, kibújik, amikor neki a legmegfelelőbb. Ha a szülészorvos úgy gondolja, hogy meg kell indítani a szülést, úgyis időben szólni fog.