Közösségbe megy a gyerek

Ősszel sok gyermek kerül bölcsödébe, óvodába, iskolába. A megszokott otthoni környezet után az új közösségben a kicsik sok, korábban ismeretlen korokozóval is találkoznak, s ez próbára teheti védekezőképessüget. Az immunrendszer éréséhez azonban fontos, hogy bizonyos fertőzéseken átessenek, a későbbi „jó” immunitásban fontos memóriasejtek alakuljanak ki.
Az édesanyák gyakori panasza, hogy a bölcsőde, vagy óvodakezdéssel szinte egy időben a gyermek náthás, köhög és ez az állapot tartósan, akár hónapokig is tart. A nátha szövődményeként aztán megjelennek a súlyosabb alsó- és felső légúti fertőzések is. A kicsi nyűgös, az édesanya a folytonos munkahelyi hiányzások miatt egyre feszültebb, nem kérdés tehát, hogy a gyermek immunrendszerét jobb időben felkészíteni a rá váró megpróbáltatásokra.

A gyermekközösségekben a fertőzések viszonylag gyorsan terjednek. Az egészen kicsik gyakran elfelejtkeznek a zsebkendő használatáról, így egy-egy tüsszentés során is számos vírus és baktérium kerülhet a levegőbe. A közösen használt játékokon is számos kórokozó rejtőzhet. A gyerekek a felnőtteknél gyakrabban érintik meg az arcukat, veszik a szájukba kezüket, így a fertőzéseket is könnyebben elkaphatják.


A felkészülést nyáron kezdjük
A nyári hónapokban a természet bőségesen gondoskodik finom, vitaminokban gazdag gyümölcsökről, melyek közül mindegyik gyermek találhat kedvére valót. A külföldről importált gyümölcsöket korán szedik le, hogy ne induljon romlásnak a szállítás során, és eladható maradjon, mire a polcokra kerül. Gyermekek számára ezért válasszuk inkább a helyben termett, érett idénygyümölcsöket, melyek tápanyag összetétele és vitamintartalma is jóval magasabb.
A természetes immunerősítőkön kívül léteznek olyan készítmények, amik aspecifikus védekezésünket (mindenféle kórokozó elleni) fokozzák. Ha a gyermek nem hajlandó gyümölcsöket, főzelékeket fogyasztani, akkor a szükséges vitaminokat szirupokkal tudjuk pótolni. Ilyenek: Cebion, Cebion multi, Vitacolan, Marslakócskák szirup. Elsősorban az étvágytalan gyermekeknél, – 10 kg felett – hasznos lehet a Béres csepp adása is.
Vannak olyan készítmények, amik bizonyos, gyakori kórokozók ellen alakítanak ki védettséget úgy, hogy nem okoznak megbetegedést. Ezek vényhez kötött készítmények, gyermekorvossal érdemes megbeszélni, hogy ezek közül melyiket javasolja (Ribomunyl, Broncho Waxom, Isoprinosine).
A nátha
A kisgyermekkor leggyakoribb megbetegedései a felsőlégúti hurutok. A meghűlést, a megfázást, a náthát – a közhiedelemmel szemben nem a hideg levegő, hanem – a köhögéskor, tüsszentéskor cseppecskék formájában a levegőbe kerülő, felső légutakon keresztül terjedő vírusok okozzák (több mint 200 féle ismert). A legyengült immunrendszerű gyermek orrában, illetve az orr-garat nyálkahártyán megtelepednek és a nedves, meleg környezetben a gazdasejtekbe beépülve gyorsan szaporodnak.
A vírusok szezonálisan jelennek meg: szeptember vége október eleje parainfluenza virus, október vége felé rhinovirusok, majd ezután az RSV fertőzések, december vége és január közepétől a szezonális influenza 8-10-12 héten át, majd szezontól függetlenül az új H1N1 vírus okozza leggyakrabban a megbetegedést.
Tünetei: a tüsszentés, az orrfolyás, az orrdugulás, a torokfájás, a rekedtség, a hőemelkedés, a láz, a rossz közérzet, étvágytalanság. Kisgyermekeknél hányás és nyálkás széklet is előfordulhat, amit a garaton lecsorgó váladék bélrendszerre gyakorolt hatása okoz.
A vírust hordozó személy már a lappangási idő alatt is fertőz, amikor még tüneteket nem produkál.
Az orrnyálkahártya faladata a légutak felé tartó szennyeződések, kórokozók visszatartása, duzzanatának következménye az orrváladékozás, orrdugulás. Ha vízszerű váladék csöpög az orrból, ez azt jelenti, hogy az orrnyálkahártyára került kórokozóknak sikerült megtelepedniük. Fokozott váladéktermelésnél az orrnyálkahártya megduzzad, a fülkürt elzáródása miatt nem szellőzik a dobüreg és a melléküregek is elzáródhatnak. A bennük pangó váladék könnyen befertőződik, szövődményként bakteriális felülfertőződés alakulhat ki. Mivel az orr, orrmelléküregek, garat, gége, légcső, hörgők között semmilyen sorompó nem állja útját, a fertőzés az orrból könnyen átterjedhet a többi anatómiai helyre. Gyakori szövődmény a középfülgyulladás, orrmandulagyulladás, a náthás gyermek pár nap múlva köhögni kezd, hörghurut, esetleg tüdőgyulladás alakul ki. Az orrmandula a gyakori hurutok miatt megnagyobbodik, orrlégzési nehezítettséget (éjszakai horkolás, gátolt orrlégzés, nyitott száj), fülpanaszokat, rejtett, tünetszegény halláscsökkenést (serosus otitis media) okozhat. A nagy mennyiségű lenyelt váladék hányást, esetleg hasmenést is okozhat. Jellegzetes az éjszakai és az ébredés utáni köhögés.
A nátha nem betegség
A nátha nem betegség, hanem egy tünetcsoport. A nátha-vírusok elleni védekezést az immunrendszer végzi, amely legyőzi a korábbról már megismert kórokozót. Az egyszer már elkapott vírusra az immunrendszer emlékezik és a legközelebbi ilyen fertőzésnél már ellenállóbb lesz vele szemben. Az immunrendszer védekezőképessége fokozatosan fejlődik ki. 7-8 éves korra már kialakul az immunrendszer védekező képessége, de a nagyszámú náthát okozó vírus miatt csak serdülő illetve felnőttkorra válik érezhetővé ez a hatás. Szövődménymentes vírusfertőzésnél nincs szükség antibiotikumra! Az antibiotikum nem hat a vírusokra, a feleslegesen adott gyógyszer a szervezetre káros!
Gyermekeink védekezőképességét ősztől tavaszig nagyon igénybe veszi az évszakváltással együtt járó lehűlés, a napfényhiány és a kevesebb vitamint tartalmazó táplálék miatt sokkal fogékonyabbak a betegségre. A tünetek különösen a csecsemőket és kisgyermekeket viselik meg a legjobban. Az évi 3-4 nátha átlagosnak tekinthető kisgyermekkorban. A nátha ritkán múlik el néhány nap alatt, a gyulladt nyálkahártya további vírusos vagy bakteriális felülfertőződések táptalajává válhat, szövődmények útján sorozatos betegségek forrása lehet. Krónikus gyulladást is okozhat, ami hetekkel a nátha elmúltával kezdődhet, nem egyértelmű jeleket mutatva (halláscsökkenés), gyakran fájdalommentesen.
A kezelés lényege: a fellépő kellemetlen tünetek csökkentése és a szövődmények kialakulásának megelőzése.

Plusz három jó tanács az erős immunrendszerért
1.     Az egészséges táplálkozás mellett a kicsi nyáron minél több időt töltsön a szabadban. A friss levegő mellett a napfény és a mozgás jótékony hatását is használjuk ki annak érdekében, hogy az előttünk álló őszi-téli időszakot kevesebb fertőzéssel vészeljük át.
2.     A probiotikumok fontos szerepet játszanak a légúti betegségek megelőzésében és kezelésében egyaránt. Nyár végén, még a közösségbe kerülés előtt érdemes egy immunrendszer-erősítő probiotikum kúrával is kiegészíteni a felkészülést. Ezek közül azok hasznosak, amik LGG probiotikumot is tartalmaznak (Pro Kid, Lacto Protect Baby).

Stresszes időszakban felnőttként is könnyebben megbetegszünk. Az új közösségbe való beszokás bizony sok izgalommal is jár, így különösen fontos, hogy a gyermek számára lehetőséget biztosítsunk az új helyzet feldolgozására. Segítsük őt türelemmel, munka mellett is alakítsuk ki úgy az időbeosztásunkat, hogy a délutáni, esti órákban közös játékot szervezünk. Hagyjunk időt a pihenésre is. Elegendő alvás hiányában a gyermekek a fertőzésekkel szemben fogékonyabbá válhatnak.